Hangod hallhattam hát újra,
szerelmes érzelmek éledtek benne búgva.
Fájdalomtól félő fejecskéd,
cirógatás vár a szivecskéd.

Reggelente melletted szeretnék ébredni,
álmos motyogásod, pihegésed figyelni.
Ne félj tőlem, csak szeretni akarlak,
becsapni téged sosem foglak.

Eljő az idő, mikor haragod száll, szerelmünk ébred,
hűséggel várni rád, megtisztel és feltölt hévvel.
Szépséged rabul ejtett, foglyod maradok,
eme nemes börtönből, szabadulni nem fogok.

Béklyóim, láncaim legértékesebb kincsem,
elvenni tőlem, senkinek ereje nincsen.
Börtönöm ajtaját dehogy rázom,
édes-e fogság, minden álmom.

Rímhányó Romhányi nem lakik bennem,
versbe írni mit érzek nem szégyellem.
Ódákat zengeni körötted Kedvesem,
ez marad míg nem leszel újra mellettem.

Elénekelni mit érzek, szerelmem keservét,
megbocsátásod várva, nem nézem idejét.
Örök párod maradok, ígérem, fogadom,
őszintén élni veled boldogság és hatalom.

Szeretlek

Ezt elfelejtettem mondani, hogy ma neked fényképeztem. Megláttam és eszembe jutottál. (egyetem parkja)

Nem kereslek, nem zargatlak. Megígérem. Arra van szükséged, hogy tudj nyugalomban tanulni, mert fontos dolog előtt állsz. Tisztellek és szeretlek annyira, hogy tudjam, nem erre az érzelmi roncsra van szükséged. Nem erre a semmiségre amit adni tudok.

Vigyázok magamra. Tanulok és rendbe szedem magam.

Ne felejts el, várok rád Kedves! Ameddig csak kell!

Hiszem, hogy mi még újra együtt!

Ha bármire szükséged lenne, vagy csak lelki támaszra vágysz, vagy csak egy-két jó szóra. Dicséretre, esetleg vidításra (és ha gondolod, hogy meg tudom ezt adni) megkereshetsz. Itt leszek neked ameddig csak azt nem tudod mondani, hogy "szeretlek".

Ha eljön ez az idő egyszer, megfogom a kezed és ameddig életem végén a gyengeségben el nem eresztelek, fogom!

Megváltoztattad az életem! Megmutattad, hogyan lehetek jobb, értékesebb ember. Nem okozhatok csalódást azzal, hogy ezeket semmibe veszem.

A gyűrűm, a képeink és a párnácskám erőt fog adni, hogy kitartsak!

Szeretlek!

Hjaj Babája!!!

Nagyon rosszat álmodtam! Sétáltunk és nevetgéltünk. Te meg elkezdtél ökörködni és véletlen leléptél a Gellért térnél a járdáról. És a kanyarban... jött egy autó. Ahogy hozzád ért épp felugrottam az ágyban. Le voltam izzadva és nagyon sírtam! ÁÁÁÁÁÁ!!! :( :'( 

Ha nem esik nehezedre írj, hogy jól vagy-e?

Aggódok!

https://www.youtube.com/watch?v=8rLf72HNC7E

Hát elment a mai nap is. Most neki kell állni nagy erőkkel tanulni. Holnap egyetem, le kell adni a digit házim, menni kell gyakorlatra, programozás, utána meg fizika. Délután lázas készülődés a pénteki jelek zh-ra.

Ma is beszéltünk. Annyira meggyötört hangja volt szegénykémnek. Úgy hiányzik és úgy vigasztalnám. Azt mondta, soha többé. :(

Azóta másra sem tudok gondolni. Nem tudom neki milyen érzés ha eszébe jut, hogy soha nem ölelhetjük meg egymást. Hogy soha többé nem simíthatjuk végig egymás arcát. Soha nem érezhetjük többé egymás kellemes és finom illatát, amit úgy szeretünk.

Annyi mindent nem csináltunk még együtt. Nem táncoltunk. Nem meséltem neki még mesét. Nem térdeltem le elé és mondtam el fejből egy neki írt verset. Nem énekeltem még neki.
Ezeket úgy valóra szeretném váltani! Megérdemli!

Hjaj "Márti"!!! Itt ülök a kapcsolatunk sírja előtt az "óparki themetőben"! Mennyünk vissza! Vissza a múltba! Aztán vissza a jövőbe és változtassunk meg mindent! A szerelmünk az időgépünk. 

Mit érnek ezek a szavak ezentúl: márti, doki, ópharki themető, devlin, neocitrán, szűkölködés, pozitív, baba, szivem, drága, muca, édes, kicsim, picim, BABÁJA??? ...

Fogadj vissza! :(

Újra beszéltünk. Azért, hogy haraggal tudjon elaludni. Hogy újra felélessze magában a dühöt.

Hova lett az én szerelmem? Megbántottam és magamra haragítottam. De ez így jobb? Mind ketten szenvedünk. Napok óta nem eszem, nem alszok rendesen. Tanulni egyáltalán nem tudok, a munkámra odafigyelni meg képtelenség így. Már meg is jegyezték...

Nem fog megbocsátani azt mondta. Nem érdeklem. Nem megbántani akarom ezzel, de ezt kezdem érezni.

Annyira hiányzik. Annyira de annyira szeretem őt. Tudom, hogy becsaptam. De hisz a példa bizonyítja, szeretjük egymást.

Nem tudok mit kezdeni magammal. Már semminek sincs értelme nélküle... 

Eltelt ez a szar is...

Mit mondjak? Kivagyok. Megint írt.  Eldobja a gyűrűnket. El sem tudom hinni. Azt írja utál.

Hogy lehet mikor én még mindig szeretem? :( Nem megutáltatni akarom magam. Csak újra szeretni. Őt.

Nagyon hiányzol!

Nem ettem vasárnap óta. Akartam ma délben de egy falat után hányingerem lett. Talán most egy kókuszos joghurtot. Annyira fáj már a gyomrom is. Haladok egy jó kis gyomorfekély felé.

Csodás este elé nézek: bámulok ki a fejemből, figyelni nem tudok semmire, elterelni nem tudom a gondolatom. Tegnap éjszaka 1ig mentek a képeink képernyőkímélőben.

Gyűrűt miért venném le? Marad. A képeink is. Az emléket nem veheti el senki sem.

Arra jutottam, hogy mindenkinek kell a saját magát megillető, egészséges önértékelés.

Ha tervezek egy lejátszót, ami jó is szép is és működik, jó vagyok. Ha később rájövök, hogy nem tud mp3at lejátszani, akkor nem dobok ki és kezdek egy teljesen újat. Mert alapjaiban jó az áramköröm, csak akkor amikor még terveztem, nem tudta az elégséges feltételeket. De az enyém. Megoldás?
Fogom és beismerem, hogy az akkor még jó is lehetett, csak nem tökéletes. Most újra előveszem és tovább fejlesztem. Sikerült, kész az áramköröm. Megépítem és gyönyörködöm abban amit teremtettem.

Korábban nem volt megfelelő. Sőt, ahhoz képest, hogy milyen most még rossznak is mondható volt. De már más a helyzet. Az én munkám, az én energiám és odafigyelésem van benne, megváltoztattam az igényeimhez megfelelőre.

Hogy jön ez ide? Van párhuzam ez a példa és a történetem között. Beismerem. Hibáztam. Hatalmasat.

Mi változott azóta? Tudok mp3at lejátszani, vagyis tudok hűséges és gondoskodó pár lenni. Viszont ahhoz, hogy ezt megértsük ki kell nyitni a szemünk. Lehiggadni és mérlegelni.

Egy embert megváltoztatni, kit szeretünk, nem szabad. El kell fogadnunk amilyen. Maximum rávilágíthatunk, hogy milyen hibái vannak, mi az amin változtasson. Ha változik? Akkor már sínen is vagyunk, hisz elértük mégis a célunk.

Ki nem veszi észre a változást, az nem járhat teljesen nyitott szemmel. 

Szar volt ez az este-éjszaka is. Össze vissza álmodok hülyeségeket. Mennem kell dolgozni. Van ettől még rosszabb kínzás?

Nem megy ilyen könnyen.  Nem tudok tovább lépni. Nem hiszem, hogy fogok tudni. Lehet, hogy ezzel a bloggal is a saját sírom ásom. Ki tudja?

Hiszek benned!

Nem mondok le rólad. Ha hiszed, ha nem. Itt leszek. Várlak. Okos nő vagy, aki összhangba tudja hozni a szívét és az eszét. Nincs szükséged erre, hogy itt blogoljak.

Nem változik semmi. Dolgozni megyek, hazajövök, tanulok.

Örök szerető barátod: R.

Vajon létezik? Szabad? Képesek vagyunk rá? Ez olyan összetett.

Ha igazi szerelem ez, akkor meg tud majd bocsátani és újra kezdhetjük. Ha nem... hát nem tudom? Nem mondhatom azt, hogy akkor ez nem volt igaz szerelem, mert én annak érzem, annak látom és nem engedem, hogy bárki is az ellenkezőjét állítsa.

Annak, hogy szerelmünk tovább éghessen ára van, a megbocsátás. Eljön?

Szeretném azt hinni, hogy igen. Létezik. Mert szükségünk van rá.

Én magamnak sosem fogom tudni megbocsátani, hogy ezt tettem vele. De ha Ő meg tud nekem, akkor az én meg nem bocsátásom fog biztosítani abban, hogy nem történik meg hasonló soha többé.

Meg kell szenvednem érte! Hisz úgy szeretem.

https://www.youtube.com/watch?v=Lg2ksGCdorY&feature=related

Éjszakánként gondolatod hol jár?
A harag erdejében vagy szerelem ormán?
A fiú ki téged szeret, nem elveszett lélek,
megmentetted, érted élhet.

Kiszabadítottad a butaság tömlöcéből
s most téged imád, érted böjtöl.
Felszabadítottad lelkét csúf rabságból,
hálául neked adja életét, szerelme zálogául.

Nem kell mást tenned, mosd le könnyeid, haragod,
vedd észre, ő már a te tulajdonod.
Elszökhetsz előle, de tudod jól,
Szerelmed záloga ráégett billogul.

Nem fut Ő vissza tömlöcébe,
maga lett szerelmed eszménye.
Lelkét feláldozza érted, most és bármikor,
csak nézz rá tiszta szemmel és meglátod
Kedvesed. Ki most és halálod órájáig érted eped.

Olyan rohadt bonyolult ez. Csak szeretni szeretném. Folyton azt mondja, hogy mehetek akárkihez. De kihez mennék? Mikor Ő az egyetlen számomra.

Elkövettem egy hatalmas hibát. Az én hibám az egész. Tudom jól. És mi változott azóta?

Az életem.

Amikor rájöttem, hogy mennyire szeretem és hogy mennyire buta voltam addig, akkor új irányt vett az életem. Újra szerelembe estem belé. Kizártam az összes szart, ami megkeserítheti a kapcsolatunk és az életünk. Egészséges és jó párja lettem. Aki igazán szereti, tiszta szívvel. És ment is minden a maga útján... Boldoggá váltunk. Jó lett a kapcsolatunk. Megtanultam szeretni az eszemmel, a szívemmel.

És most minden romokban. Miattam. Tudom. Nem tudom meg nem történté tenni sajnos. Pedig megtennék érte bármit.

Ha a közelébe engedne egy picit, ha beszélgethetnénk esténként. Rájönne, hogy igazam van és tényleg szeretjük egymást. Egymás pici babái vagyunk. 

Olyan rossz ez így. Kollégiumban van. Társaságban. És így könnyebben ki tud zárni az életéből, mert nem hiányzom neki annyira.

Mit csináljak ebben a helyzetben? Hogyan bizonyíthatnék neki? Semmit sem szeretnék jobban csak egy lehetőséget. Nem tudom elengedni magamtól. Nem tudom levenni a gyűrűnk. A párnácskájával alszom, most is itt van a fejemnél.

Mit kezdjek az életünkkel, hogy helyre állíthassam? Egy picit engedne... Vagy egy picit észre venné, visszatekintene, hogy ez a buta hülye tényleg változott... Elkötelezte magát egy életre Neki.

 Fogjunk össze újra kedvesem,
szerelmünk éljen újra hevesen.
Szeretni nem feledtél el? Hol a másik feled?
Boldogok a perceid nélkülem?

Bennem ég a vágy mosolyod után,
szomorúnak látni jobb talán?
Szerelmünk kulcsa elzárva egymás szívében.

Ború felhők gyűltek szerelmünk mezején,
de ne aggódj, testemmel megvédlek én.
Óvva minden perced, felhőket elhajtom,
Boldogan fekszünk majd a fűben egy szép hajnalon.

Elmúltak-e az idők mikor szeretni lehet?
Ennyi volt mit adhattunk szeretet?
Fel kell állnunk egymás karon ragadva,
megölelni és forrón csókolva újra.

Hisz mi igaz szerelemmel szeretünk,
Mi kell még ennél több?
Adni, adni, adni engedj könyörgöm.
A könnyek cseppjeit felszárítja a nap,
Elment a zivatar, bújj elő életem,
Szerelmed rád vár, kérlel téged,
nyisd ki szemed, Ő szeret Téged!

Nem vagyok költő alkat. Nincs bennem készség verset, novellát írni. Amit írok, azt csak szívből és szeretetből teszem.

Eltelt nagy nehezen a mai nap munka része. Nagyon nehéz volt a mai napom. A reggelem még fogjuk rá, visszacsörgetett és ez kellemes volt.

De utána egyre azt éreztem, hogy távolodik tőlem. Buta módon zavartam ma. Többször is. Délután megkíséreltem felhívni is, mert egész nap egyedül forrasztgattam és már nem tudtam koncentrálni annyira hiányzott a kis hangja. Még ha kiabált volna velem az is jó lett volna. 

Nem tudom, hogy Ő hogy lehet és ez az őrületbe kerget. Nagyon rossz nélküle.

Egyetlen esélyt kérnék, hogy megpróbáljam boldoggá tenni. Ha nem megy, akkor tudnánk, nem megy. De én mindent megpróbálnék. Mindent! Hisz annyira szeretem.

Táncolni szeretnék vele, mesét mesélni neki, verseket írni, énekelni. Mindazon dolgokat amiket eddig elmulasztottam.

Szeretni szeretném még. Egyetlen egyszer had bizonyítsam be, hogy érdemes vagyok a szerelmére. Hogy ennek a kapcsolatnak igenis van értelme és jövője. Nagyon tudjuk egymást szeretni. Megtanultam megbecsülni, értékelni és tisztelni. Annyit szenvedem nélküle.

Még egy percet, hogy nézhesselek,
még egy csókot, hogy érezhesselek.
Végig simítva lágy hajad,
mosolyra derítve kedves ajka.

Szerelmünk még lehet teljes,
csak egy igent kell mondanod kedves.
Megbocsátani nem szégyen,
hisz ki, szeret, értékel téged.

Örök vággyal boldogít untalan,
keblemre szorítalak boldogan.
Szerelmem lelkednek had bizonyítsam,
kezed még egy percig had szorítsam.

Legyünk együtt újra boldogok
s a világot adom neked meglátod!

Tegnap éjszaka beállítottam az ébresztőm fél7re, mert tudtam, hogy akkor fog ébredni. fél7kor mikor csörgött a telefonom, fel is hívtam. De megelőztem mielőtt bekapcsolta volna. Nagyon megijedtem. Vártam pár percet de nem mertem felhívni. 

Annyira de annyira jó lett volna az álmos hangját hallani, amikor édesen szuszog, piheg. Utána amikor indul a busszal az iskolába újra megcsörgettem, de nem mertem felhívni, csak egy csörrenés volt. Persze egyből utána megbántam és elkezdtem aggódni, "hülye vagy, pont ezzel borítod ki és haragítod örökre magadra!".

Elindultam tusolni és hirtelen a jól ismert hang. Visszacsörgetett. Fontos vagyok neki! Szeret engem!

Nem akarom magam becsapni de másra sem tudok gondolni, mint hogy mi újra együtt. Mert annyira megérdemelnénk. Főleg Ő. Végig hitt bennem! Most megérdemli, hogy én higgyek benne, én áldozzam fel az összes energiám érte. És kicsit sem bánom. Mert érzem, hogy ...

... hogy szeret.

A Lánynak!

Hát szia! Nem tudom, hogy vajon olvasod-e ezeket az írásaim, vagy csak egyszer belepillantottál és megállapítottad, hogy teljesen infantilis lettem.

Miért írok? Ezt kérdezted. Mert szerelmes vagyok.

Be kell vallanom: melletted haza találtam. Nem akarok lemaradni az életről. De minden egyes pillanattal, amit egymás nélkül ebben az állapotban kell eltöltenünk elsodródunk egymástól.

Könyörögjem? Már megettem. Álljak eléd és kérleljelek? Hát ezt is megtettem.

Elfogytak a lehetőségeim. Szeretlek Te lány! Szeretlek babája!

Nem akarlak elfeledni. Nem megy egyszerűen. Sőt! Küzdök ellene, amikor azt érzem már nem tudnék meghalni érted, végignézem a képeink, elkezdem bámulni a legutóbbi hétvége képeit. Nagyokat szippantok a párnám mámorítóan édes illatából és felidézek mindent. Mindent, hogy életben tartsalak. Ezt fogom tenni örökre. Számomra nem hal meg ez a kapcsolat. Bennem élni fog! Ameddig csak létezem.

Nem akarlak elereszteni, mert halálosan szeretlek. 

Mit rejthet ez a bűvös két hét? Feledést? Biztosan nem. Szeretem Őt a szívemmel, az eszemmel és a testemmel. Vajon ezt el lehetne feledni 2 hét alatt?

Ősz óta eltelt egy borongós, hideg tél, és most itt a tavasz. Ez idő alatt végig szerelmesek voltunk. Újra lángolt a kapcsolatunk, minden téren. 200km-re egymástól égett a tűz és majd felfalt minket elevenen. És így is működött a távkapcsolatunk. Hetek teltek el, hogy nem találkoztunk. Volt, hogy egy hónap is.  És most szaros két hét alatt elfeledném az egész eddigit?

A harag nagyon rossz tanácsadó, szokták mondani az emberek. Nem akarok beképzelt lenni. Eszem ágában sincs, hisz sötétben tapogatózok. Írok... pfff. Én? Aki még a szavak sorrendjével sincs sokszor tisztában egy mondaton belül. Ez nem magabiztosság vagy beképzeltség. Egyszerűen hiány és kétségbeesés.

Hiányzik, hiányozik a házuk is. Hiányoznak a fülledt nyári estéink amikor  szúnyogokkal küzdve nevetgéltünk.

Csak boldog szeretnék lenni vele újra. Megadni neki mindazt amit megérdemel. Boldogságot, hitet, nyugalmat és legfőképp szeretetet.

Úgy félek tőle... Félek, hogy egyszer már csak nem fog szeretni. Tudom, hogy most nem tud enyém lenni. De fontos az ige: TUD. Mert szeretne, a zsigerei, a szíve, a lelke is mind ezt kívánja. A pici gyönyörű fejecskében az a hatalmas és összetett gondolkodója, az nem engedi. És olyan makacs tud lenni. Amit egyéb helyzetekben nagyon megszerettem.

Félek attól, hogy boldog lesz. Csak nem velem. Tudom, tudom, ha igazán szeretem akkor ez a legfőbb, de mint mondtam a szerelem sosem szabad hogy racionális vagy logikus legyen. Ha az, akkor az nem is szerelem csak vágy, vagy puszta agyszülemény.

A szerelmet a szív és a lélek hozza létre. Erre kellene hallgatnunk.

Nem adhatom fel, szeretem őt. Nem racionális, hogy enyém lehet még valaha, de akkor is szerelmes vagyok belé és szeretem.

Nagyon.

Azon gondolkodom, hogy elég-e egy kapcsolathoz, hogy a két fél szereti egymást. Nem csak arról van szó, hogy jó egymással. Hanem hogy rendesen fizikai fájdalmat érzünk - én például a mellkasomban érzem - amikor nincs ott a másik felünk, nem tudjuk mi van vele.

Annyira kétségbe ejtő ez az egész.

De ha két ember szereti egymást és tényleg igazán szeretik egymást, igaz szeretettel, akkor jöhet bármi. Bármi az ég világon. Előbb vagy utóbb a két fél egy egésszé forr újra. És így már egyszerű a kérdés, hogy miről ismerszik meg az igazi szerelem, szeretet. Arról, hogy az mindent túl él.

9hónap a szerelmünktől távol sok idő, nagyon sok. Egy hónap. Egy tetves rühes kibaszott hónap. Ennyi választott el.

Én csak boldoggá akarom tenni őt a fene egye meg végre!!! Csak azt szeretném látni, hogy mosolyog, hogy újra nevet és jól érzi magát abban a csini kis testében. Hogy újra él!

Ehhez úgy néz ki az kell, hogy lehúzzam magam a wc-n. Azt várja tőlem, hogy felejtsem el, hogy ne keressem. De hisz pont ez benne a nehéz. Akit szeretünk azt szeretjük. Arra az emberre szükségünk van. Ha megbetegszik, ha nyomorékká válik, ha téved, vagy ha meghal. Azért siratjuk, akit elvesztünk mert magunk siratjuk. A csodás emlékeket.

Nem szeretném, hogy más tegye boldoggá. Pedig ez lesz. Mást fog szeretni és elfeled engem.

Bárcsak engem szeretne még.

Várok Rá! Ameddig kell!

[d*t]<=?{B#R}*<3    -->   tart a végtelenbe

Én komolyan elhittem ezt amikor írtam!

Hát megvolt az ebédem is. Pár falat sült krumpli meg 2 falat sült hús. Finom, finom, de nem tudok enni. Nem megy le sajnos semmi. Most mértem: 51kg vagyok. 2hete 53at mértem. Tehát csak haladok valami felé.

A lakást szépen kitakarítottuk a lakótársammal. Ő elmosogatott és főzött én meg rendbe tettem a szobákat. Kíváncsi vagyok meddig tudják ezt a többiek fent tartani.

A szobámban rend van, a cuccaim kimosva, lassan lehet hajtogatni. Persze a közös öblítő illata még egy kis döféske lesz... Az idő is elromlik. Remek!

Az ágyamban nem tudok aludni, nincs már megágyazva a földön, fent alszom a "helyemen". Ha lent fekszem folyton keresem és hiányolom. Beugranak a szép képek. A gyönyörű szemei, a csodás arca, a nevetése. A "szijjha"-nk. Hát Te lány nem gondoltam, hogy minden pillanatomban ott vagy. A szürke napjaimban az íz. Az Te vagy.

Tudom, hogy nem szabad, de hiszek az igaz szerelem eszményében. És ugyebár az sosem racionális és logikus, így tudok még reménykedni. Komolyan. A jövő még tartogathat szép pillanatokat együtt. Az idő egy nagyon jó gyógyszer. Jobb mint a "neocitrán". Imádja ezt a szót, mindig nevet rajta. :) Ja meg azt ahogy azt mondom "szűkölködni". Kis bolondom. Szép az élet veled. Ha Te már nem is folytatod tovább velem, akkor is itt vagy velem mindig. Itt simogatsz, cirógatlak. Csókollak.

Az utolsó találkozásunk napja annyira édesek voltak. Sok sok csók. Rájöttünk, hogy elszoktunk a csókolózástól és nagyon sok elmaradt csókot pótoltunk be. Új fejezet nyílt a szerelmi életünkben is, amit mind ketten izgalommal vártunk. Kiteljesedtünk minden téren. Ezek a dolgok ha tetszenek, ha nem de így maradnak és egymáshoz láncolnak minket örökre.

A legrosszabb, hogy tudom mi van most vele. Tudom, hogy a tatájáékhoz mentek ebédre, tudom, hogy a tesói hangoskodnak mint mindig, élénk magas hangon a nevét kiabálva. Azon olyan sokat derültem, utánoztam őket. :) Az Ő pici emlékezetükben is megmaradok. Ők engem láttak a bálványuk boldogságtevőjeként. Szerintem ez jót tesz majd nekik. Látták milyen igazán szeretni. 

A lánnyal kapcsolatban meg rájöttem, hogy egy ideállt állított fel bennem. Ő lett a szerelem eszménye. Szerintem csak egyszer szerethet így az ember, utána ezt keresi majd másokban és ezt a szeretetet várja is vissza. Persze nem minden nap gondolkodik majd ezen, de magányos perceiben ez fel fogja ütni a fejét. És nem a rossz dolgok jönnek majd vissza. Azt elmossa az idő. Ha még most másként is ítéljük meg. Tudom. Az idő majd megszépíti az emlékeket, ezt szokták mondani. Azt hiszem most az idővel harcolok. 

Nem múlhatnak el ezek az érzések bennem. Ha elég ideig fent tudom ezt tartani, akkor Ő elfeledi a rossz emlékeket, ha lesz más valakije, ha nem. De eljön az idő hogy rámnéz és nem a rossz jut eszébe, csak a szép. És ha azt látja, hogy még mindig kitartok és Őt szeretem, megdobban a szíve... Márpedig szeretni fogom!

Írt. Hogy ne tegyem ezt. Tanács.

Sajnálom, ezt kell tennem. Magamnak kell bebizonyítanom, hogy egy majd 2éves kapcsolat nem 2hét felejtés. Hogy is lenne az? Aki ezt hiszi, az tényleg nem tudja, hogy igazán szeretem. Ez talán még jobban fáj. 

Én csak önigazolást keresek. Hogy tényleg megváltoztam.

Elmentem "bulizni". Igen az amikor az ember sírógörcsöt kap és a lakótársa úgy viszi haza, mert nem képes információt feldolgozni, az buli...

Tudom, hogy nem érezhetem én magam becsapva, megtévesztve, elhagyva. Mert ezeket én tettem sokkal korábban. Csak utána megváltoztak a dolgaim. Nem lett többé új ismerős a fb-on, nem lett többé flört. De ugyan kinek kellenek ezek már? 

Csupán egy olyan embernek, aki magabiztos, nem akarja magát lekötni.

Velem mi a helyzet ilyen téren? Hát ha az embernek nincsen családja, nincsenek barátai, nincsenek szülei, akkor azt a sok sok szeretetet ami benne lakozik egy valakibe próbálja belepumpálni, és tőle is várja ezt vissza. Ilyenre nem képes bármelyik ember. Csak aki hasonló, aki hasonlóan sérült. Egyfajta közös nevező volt ez köztünk, ami most talán sokkal hangsúlyosabb mint eddig.

Egy szó mint száz, nekem nem kell más többé. Ha ezt Ő nem így gondolja, becsapja magát.

Haragot nem érzek, csalódást sem. Fájdalmat, űrt, hiányt, egyedül létet. Értéktelennek érzem magam. Pedig ha ezt el tudtam magamról hinni, az ellenkezőjét is el kellene...

(finom sült krumpli illat terjed, potyázok pár falatot)

A szobámban 2napja folyton ég a kis illatkemence. A képeinket nem tudom levenni, a gyűrűnk rajtam és a párnácskám még illatozik. Nem akarom ezeket az érzéseket elfeledni, soha többé!

Egész nap feküdtem az ágyamban. Nem tudok mit csinálni. Hogy nyalogassam a sebeim és még jobban kikészítsem magam elkezdtem nézni a Kaliforgia című sorozatot. Az első évad vége felé járva még kilátástalanabb lettem. A főhős és a sztori is egy részben én vagyok. Mi vagyunk. A lány és én.

Holnap már egyetem és munka is. Hátha több gondolatom tudom elterelni felesleges és semmitmondó dolgok felé. Jelenleg mindenem az övé.

A kapcsolatunk az Ő kezében van. Folyamatosan gondolkodom, hogy vajon szerethet-e még, ő vajon gondol-e rám. Milyen irányba megy tovább az élete? Lesz-e párja? Beleugrik-e egy bolond hülye kapcsolatba csupán, hogy kisegítse magát a válságból?

És én vajon mit tennék ha Neki lenne valakije? 

Most azon gondolkodtam, hogy ha ő most keresne valakit, járna vele, majd rájönnek, hogy az nem én vagyok és újra szeretné kezdeni akkor mi lenne?

Hát újrakezdenénk. Új lap, új élet, új irány.

(ma még nem ettem semmit, de nem is vagyok nagyon éhes, a gyomrom mint egy mogyoró)

Nem tudom mi az ami boldoggá fog tenni... Másik ember biztosan nem.

Hát nem sok telt még el az első pár sor óta... Mondjuk egy éjszaka. Mi változott? A rohadt nagy SEMMI! :(

Egész éjszakás forgolódás és újra jönnek a kellemetlen álmok Vele. Autózunk, én vezetek, piszkálódás, utána nem hajlandó engedni, hogy vezessek majd Ő vezet.

Van egy kis párnácskám, amit ő hímezett nekem, rajta a nevével és két 4levelű lóherével. Csak most gondolkodtam el rajta, hogy mennyire komoly szimbolikus jelentése van. 2 szerencsés ember, akik összefonódva boldogok együtt... Forgolódásom közben folyton a kezem közé került a párnácska, érzem rajta a parfümjét. Megőrülök!!! :(

Nagyon szeretem Őt! 

Na hát szia kedves "naplóm", kezdeném így, mint egy tini lányregényben szokás. Hopp, baj van. Fiú vagyok, avagy férfi.

Nos, hogy miért is van ez itt?

Szeretek egy lányt. Nevezzük A lánynak. Megismertem, összejöttünk. Én meg hülye paraszt módjára megcsaltam. Többször is. Persze, hogy meglegyen a dolog pikantériája megváltoztam és megszerettem, így együtt éltük az életünk 2évig, nagyon fontos lett számomra. És együtt tudtunk boldogságban és megelőlegezett bizalommal tölteni egy csodás fél évet, még ha nem is sokat tudtunk találkozni a távolság miatt. Na de, hogy mindig eljön az igazság sokat harcolt pillanata, amihez mindenkinek joga van. Hát eljött, kiderültek a régi dolgaim és szertefoszlott a jól megtervezett jövőképünk. Most meggyűlölt, a szeretete haragba és undorba menekült. Persze szeret, hogy ne szeretne, hisz olyan barátot kapott maga mellé azzal, hogy volt akkora hatalma és értéke, hogy megnevelt. Más lettem. Nem kellenek a kis fruskák többé. Egy embernek adhatjuk csak meg, hogy szeretjük. Ha többnek szeretnénk akkor kudarcba fog fulladni, mert minden embernek csak egyetlen egy társhoz van elég hatalma, ereje.

Na vele, A lánnyal nagyon leláncoltuk egymást. Így 21 évesen hát lehet, hogy fura ez így. De picit sem bánom. Így kell szeretni, mi megmutattuk. Sokat kaptam tőle, felnevelt, ha más ezt a szüleim nem akarták megtenni.

Apropó őszinteség és cél. Jelen helyzetben be akarom magamnak bizonyítani, hogy igenis megváltoztam. Ezért kezdem el írni ezt a blogot. Nem csináltam még ilyet. E-naplónak hívnám, melyben megosztom a hülye dolgaim a kilétem nélkül. Csak Ő fogja tudni, hogy ki is igazából a blog gazdája.

Rendbe szeretnék jönni, egyenesbe, úgy igazán. Egyetemet elvégezni, munkát találni és a sokat hajszolt "család"ot létrehozni. Eddig ő volt az egyetlen családtagom. Ő kapta az összes figyelmet és szeretetet, amit adhattam.

Nos, napi rendszerességgel írok ide. Csupa őszinte gondolatokat, pillanatnyi helyzetet, annak kell lennem, hisz nem csaphatok be mást többé. főleg nem magam. Ezt sajnálom a legjobban, ha magam nem csapom be hülye dolgokkal sokkal korábban, akkor egészségesen, tiszta szívvel tudtam volna szeretni az elejétől fogva.

Nem nagyon tudom másnak ezeket elmondani. Neki. Tudtam...

Összeszedem magam, férfiként haladva tovább, egészséges emberként. Képes vagyok rá. Annak kell lennem.

"... ááá én csak egy hülyehajú szőkefiú vagyok..."