Mit rejthet ez a bűvös két hét? Feledést? Biztosan nem. Szeretem Őt a szívemmel, az eszemmel és a testemmel. Vajon ezt el lehetne feledni 2 hét alatt?

Ősz óta eltelt egy borongós, hideg tél, és most itt a tavasz. Ez idő alatt végig szerelmesek voltunk. Újra lángolt a kapcsolatunk, minden téren. 200km-re egymástól égett a tűz és majd felfalt minket elevenen. És így is működött a távkapcsolatunk. Hetek teltek el, hogy nem találkoztunk. Volt, hogy egy hónap is.  És most szaros két hét alatt elfeledném az egész eddigit?

A harag nagyon rossz tanácsadó, szokták mondani az emberek. Nem akarok beképzelt lenni. Eszem ágában sincs, hisz sötétben tapogatózok. Írok... pfff. Én? Aki még a szavak sorrendjével sincs sokszor tisztában egy mondaton belül. Ez nem magabiztosság vagy beképzeltség. Egyszerűen hiány és kétségbeesés.

Hiányzik, hiányozik a házuk is. Hiányoznak a fülledt nyári estéink amikor  szúnyogokkal küzdve nevetgéltünk.

Csak boldog szeretnék lenni vele újra. Megadni neki mindazt amit megérdemel. Boldogságot, hitet, nyugalmat és legfőképp szeretetet.

Úgy félek tőle... Félek, hogy egyszer már csak nem fog szeretni. Tudom, hogy most nem tud enyém lenni. De fontos az ige: TUD. Mert szeretne, a zsigerei, a szíve, a lelke is mind ezt kívánja. A pici gyönyörű fejecskében az a hatalmas és összetett gondolkodója, az nem engedi. És olyan makacs tud lenni. Amit egyéb helyzetekben nagyon megszerettem.

Félek attól, hogy boldog lesz. Csak nem velem. Tudom, tudom, ha igazán szeretem akkor ez a legfőbb, de mint mondtam a szerelem sosem szabad hogy racionális vagy logikus legyen. Ha az, akkor az nem is szerelem csak vágy, vagy puszta agyszülemény.

A szerelmet a szív és a lélek hozza létre. Erre kellene hallgatnunk.

Nem adhatom fel, szeretem őt. Nem racionális, hogy enyém lehet még valaha, de akkor is szerelmes vagyok belé és szeretem.

Nagyon.