Arra jutottam, hogy mindenkinek kell a saját magát megillető, egészséges önértékelés.

Ha tervezek egy lejátszót, ami jó is szép is és működik, jó vagyok. Ha később rájövök, hogy nem tud mp3at lejátszani, akkor nem dobok ki és kezdek egy teljesen újat. Mert alapjaiban jó az áramköröm, csak akkor amikor még terveztem, nem tudta az elégséges feltételeket. De az enyém. Megoldás?
Fogom és beismerem, hogy az akkor még jó is lehetett, csak nem tökéletes. Most újra előveszem és tovább fejlesztem. Sikerült, kész az áramköröm. Megépítem és gyönyörködöm abban amit teremtettem.

Korábban nem volt megfelelő. Sőt, ahhoz képest, hogy milyen most még rossznak is mondható volt. De már más a helyzet. Az én munkám, az én energiám és odafigyelésem van benne, megváltoztattam az igényeimhez megfelelőre.

Hogy jön ez ide? Van párhuzam ez a példa és a történetem között. Beismerem. Hibáztam. Hatalmasat.

Mi változott azóta? Tudok mp3at lejátszani, vagyis tudok hűséges és gondoskodó pár lenni. Viszont ahhoz, hogy ezt megértsük ki kell nyitni a szemünk. Lehiggadni és mérlegelni.

Egy embert megváltoztatni, kit szeretünk, nem szabad. El kell fogadnunk amilyen. Maximum rávilágíthatunk, hogy milyen hibái vannak, mi az amin változtasson. Ha változik? Akkor már sínen is vagyunk, hisz elértük mégis a célunk.

Ki nem veszi észre a változást, az nem járhat teljesen nyitott szemmel.