Hát megvolt az ebédem is. Pár falat sült krumpli meg 2 falat sült hús. Finom, finom, de nem tudok enni. Nem megy le sajnos semmi. Most mértem: 51kg vagyok. 2hete 53at mértem. Tehát csak haladok valami felé.

A lakást szépen kitakarítottuk a lakótársammal. Ő elmosogatott és főzött én meg rendbe tettem a szobákat. Kíváncsi vagyok meddig tudják ezt a többiek fent tartani.

A szobámban rend van, a cuccaim kimosva, lassan lehet hajtogatni. Persze a közös öblítő illata még egy kis döféske lesz... Az idő is elromlik. Remek!

Az ágyamban nem tudok aludni, nincs már megágyazva a földön, fent alszom a "helyemen". Ha lent fekszem folyton keresem és hiányolom. Beugranak a szép képek. A gyönyörű szemei, a csodás arca, a nevetése. A "szijjha"-nk. Hát Te lány nem gondoltam, hogy minden pillanatomban ott vagy. A szürke napjaimban az íz. Az Te vagy.

Tudom, hogy nem szabad, de hiszek az igaz szerelem eszményében. És ugyebár az sosem racionális és logikus, így tudok még reménykedni. Komolyan. A jövő még tartogathat szép pillanatokat együtt. Az idő egy nagyon jó gyógyszer. Jobb mint a "neocitrán". Imádja ezt a szót, mindig nevet rajta. :) Ja meg azt ahogy azt mondom "szűkölködni". Kis bolondom. Szép az élet veled. Ha Te már nem is folytatod tovább velem, akkor is itt vagy velem mindig. Itt simogatsz, cirógatlak. Csókollak.

Az utolsó találkozásunk napja annyira édesek voltak. Sok sok csók. Rájöttünk, hogy elszoktunk a csókolózástól és nagyon sok elmaradt csókot pótoltunk be. Új fejezet nyílt a szerelmi életünkben is, amit mind ketten izgalommal vártunk. Kiteljesedtünk minden téren. Ezek a dolgok ha tetszenek, ha nem de így maradnak és egymáshoz láncolnak minket örökre.

A legrosszabb, hogy tudom mi van most vele. Tudom, hogy a tatájáékhoz mentek ebédre, tudom, hogy a tesói hangoskodnak mint mindig, élénk magas hangon a nevét kiabálva. Azon olyan sokat derültem, utánoztam őket. :) Az Ő pici emlékezetükben is megmaradok. Ők engem láttak a bálványuk boldogságtevőjeként. Szerintem ez jót tesz majd nekik. Látták milyen igazán szeretni. 

A lánnyal kapcsolatban meg rájöttem, hogy egy ideállt állított fel bennem. Ő lett a szerelem eszménye. Szerintem csak egyszer szerethet így az ember, utána ezt keresi majd másokban és ezt a szeretetet várja is vissza. Persze nem minden nap gondolkodik majd ezen, de magányos perceiben ez fel fogja ütni a fejét. És nem a rossz dolgok jönnek majd vissza. Azt elmossa az idő. Ha még most másként is ítéljük meg. Tudom. Az idő majd megszépíti az emlékeket, ezt szokták mondani. Azt hiszem most az idővel harcolok. 

Nem múlhatnak el ezek az érzések bennem. Ha elég ideig fent tudom ezt tartani, akkor Ő elfeledi a rossz emlékeket, ha lesz más valakije, ha nem. De eljön az idő hogy rámnéz és nem a rossz jut eszébe, csak a szép. És ha azt látja, hogy még mindig kitartok és Őt szeretem, megdobban a szíve... Márpedig szeretni fogom!